Bejelentkezés
Soha nem osztjuk meg az e-mailedet senki mással.
Jelszó visszaállítása

Írja be e-mail címét, és küldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Vissza a bejelentkezéshez
György Nagy

György Nagy

Életrajz

Magyar televíziós műsorvezető, szerkesztő. A Puskás Tivadar Távközlési Technikumban végezte középiskolai tanulmányait 1967 és 1971 között , ahol híradástechnikusi végzettséget szerzett. 1971-ben sikertelenül jelentkezett a Magyar Rádióba hangtechnikusnak. Végül a Magyar Televízióhoz került képtechnikusként. Rendezőasszisztensként dolgozott, videóklipek, komoly- és könnyűzenei koncertek rendezésén is munkálkodott és filmvágóként is közreműködött. Rendezett és közreműködött reklámfilmekben, írásai pedig az Élet és Irodalom és a Képes 7 lapokban jelentek meg. 1983-ban az ELTE Bölcsészettudományi Karán végzett történelem–népművelés szakon. A Magyar Televízió Ifjúsági Osztályának szerkesztő-riportere lett. Készített dokumentumfilmeket, stúdióbeszélgetéseket, riportműsorokat. 2002-ben a Főtér című műsor szerkesztőség vezetője lett. 2005–2006-ban hétköznap délutánonként talkshow-t vezetett a Nagy Vita címmel lányával, Székely-Nagy Katalinnal. 2007-ben az 50 éves Magyar Televízió részére 75 részes műsort készített Szabadság tér 17 címmel. A 2010 januárban indult Hogy volt?! című válogatásműsor felelős szerkesztője, a Magyarország története című 46 részes műsornak pedig forgatókönyvíró-műsorvezetője volt.

  • Ismert: Writing
  • Születésnap: 1953-01-23
  • Születési hely: Budapest - Hungary
  • Más néven: Nagy György

Filmek listája György Nagy